Kozmetikai házirend

Kozmetikámban az alábbi házirendet állítottam össze, hogy Munkatársaim, én és a Vendégeim a legjobban érezzék magukat, a kezelések alatt feltöltődjenek, és az elvárt szolgáltatásokat maradéktalanul nyújtsuk és a vendégek azokat kellemesen élvezzék.

Mivel a kezeléseinket időpontokhoz kell kötni, ezért kérjük, hogy az előzetesen megbeszélt időpontokat igyekezzenek pontosan betartani, mert ha Ön késve érkezik, akkor is a teljes kezelési árat kérem el, hiszen az időpont megadásakor én már figyelembe vettem a kezelési idő hosszúságát, arra az időszakra nem fogadtam más vendéget.

Sminktetoválás, sminktetoválás-eltávolítás, pillaépítés szolgáltatásokat akkor írok be a naptáramba, ha a szolgáltatás árának 50%-át előre kifizette a vendég. Az összegről természetesen nyugtát, igény szerint számlát adok.

Ha a szolgáltatást valamilyen okból kifolyólag Ön nem tudja igénybe venni, akkor a foglalót csak akkor fizetem vissza, ha az időpont-lemondás a megbeszélt időpont előtt minimum 48 órával történik. Ellenkező esetben a foglalót nem áll módomban visszafizetni. Esetleges megbetegedés esetén mindenképpen haladéktalanul kérem az időpont módosítását vagy törlését, ellenkező esetben az előleget nem áll módomban visszafizetni.

Ha a vendég az arckezelést, gyantázást nem veszi igénybe a megbeszélt időpontban, akkor legközelebb csak akkor írok be új időpontot a naptárba, ha az elmaradt kezelés értékének minimum az 50%-át megfizette.

Higgyék el kedves Vendégek, hogy kényszer okozta, hogy a fenti pontokat megfogalmazzam. Nagyon sokan nem veszik figyelembe a szolgáltatásban dolgozók időbeosztását. Ők is pénzből élnek; amikor dolgoznak, igyekeznek leginkább a szolgáltatásokat igénybe vevők elvárásainak megfelelni, nem illik az ő idejükkel, pénzügyi helyzetükkel játszani.

Kérem fentiek szíves tudomásul vételét, és bízom benne, hogy együttműködésünk sikeres és örömteli lesz.

A házirend 2017. december elsejétől visszavonásig érvényes.