Miért foglalkozom olyan sokat a bőrvédelemmel?
Vendégeim nagy része, és jómagam is városban élünk, ráadásul a főváros közelében, így városi levegő, sok sok káros és még károsabb gáz, por, számítógépekből kiáramló sugárzás éri a szemünket, bőrünket.
Egyre többen hallunk a bőr mikroflórájáról, ennek zavara többféle betegséget, állapotot okoz, mint pl aknék, ekcéma, pikkelysömör. Ne nagyon tudjuk meg, milyen kellemetlen tünetek! A bőr mikroflórájáról bővebben egy külön blogbejegyzésben is tervezek foglalkozni.
Több blogbejegyzésemben is tárgyaltam a természetes és a mesterséges fény összetételét, hatásait
Tehát a Napból érkező fény látható és nem látható hullámhosszú fényeket tartalmaz, ezekre mind szükség van! Egészséges barnaságot okoz, az alvás-ébrenlét ritmust szabályozza, sőt, a hangulatunkat is komolyan befolyásolja.
A probléma mostanában az úgynevezett kék fénnyel van. Sorolom:
A szervezetnek nincs kialakult védelme ellene, hiszen a napfény kevés kék fényt tartalmaz, a telefon, számítógép képernyője viszont ontja magából az ebbe a hullámhosszba tartozó fénysugarakat. A bőr még csak csak nem veszi észre (amúgy de, hiszen reagál rá), a szemet viszont kifejezetten károsítja, fárasztja, kiszárítja, fejfájást, alvási nehézségeket okoz, arról nem beszélve, hogy a képernyőre meredve ritkábban pislogunk.
Ha számítógépes munkakörben dolgozol, mindenképpen szerezz be Magadnak kékfényszűrős szemüveget!
Milyen megoldások segítenek Neked?
Az egészséges táplálkozással, vitamintablettákkal, sok tiszta víz fogyasztásával belülről segíted a testedet, a bőrödet, a szemedet.
Kozmetikusként a helyes bőrápolásra hívom fel Vendégeim figyelmét, az otthoni arcápolási rutint gyakran megbeszélem Velük, illetve a rendszeres kabinkezelés fontosságára is.
Kérdezz, hívj elérhetőségemen:
Kozmetikus Gabi
06304088407