Előszöris, mi az a mikrobiom?
Szervezetünkben, kívül és belül rengeteg mikroorganizmus, baktérium, vírus él, szaporodik, anyagcseretermékekkel segíti, vagy éppen akadályozza az egészséges működést.
A bőrünkön is laknak ilyen mikroorganizmusok, akár tetszik ez nekünk, akár nem, hiszen elsőre valószínűleg nagyon furán hangzik, hogy valósággal nyüzsög az élet rajtunk és bennünk.
Ez a mikrobiom. A mikroszkopikus élőlények összessége a bélrendszerben, a tüdő felületén, a bőrünkön és a nyálkahártyánkon.
Ez a mikrobiom segíti a helyes emésztést, optimális szinten tartani az egészséges kémhatást, azaz a pH-t, de az immunrendszert, és a pszichét is!
A bőr mikrobiomjának milyen feladatai vannak?
Tehát a megfelelő pH-érték fenntartása, ami egészen enyhén savas, ez a közeg a kórokozók számára halálos, így már a bőr felületén védve vagyunk tőlük.
A bőrsejtekkel, a faggyúval együtt a bőr kiszáradása ellen küzd, illetve nagyon enyhén persze, de fényvédő hatású is az UV-fénnyel szemben is.
Pontosan az erős UV-fény az, ami károsítani is tudja ezt az érzékeny kis közösséget, a nem megfelelő táplálkozás, a dohányzás, és a mosószerek. Ez utóbbi ok miatt kell a legalaposabban kiöblíteni a ruhákat mosás után, mivel a mosószerek erősen lúgosak.
Léteznek a bőr mikrobiomját támogató kozmetikumok?
Szerencsére igen!
Mivel többféle kozmetikai márka termékeit is ismerem, nagyon jó termékek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy egyrészt a bőr pH-ja ne sérüljön, másrészt a mikrobiomot tápláljuk.
Érdeklődjetek, melyek ezek a termékek, milyen módon iktassátok be a napi arcápolási rutinotokba ezek használatát:
Kozmetikus Gabi
06304088407